4. fejezet - Első randi...

Sziasztok! Itt a negyedik fejezet. Nagyon reméljük, hogy tetszeni fog. :D Jó olvasást!!

Másnap, az idő elég viharos volt, ezért nem volt kedvem kimozdulni. Selena fönt aludt az emeleten.
Egyszer csak kopogtattak az ajtón. Villámgyorsan fölkaptam magamra valami tűrhetőt és kinyitottam. Damon volt az.
-Mit akarsz?
-Szia neked is.-fintorodott el .-Gondoltam üdvözlöm az új lányt. Selena igaz?
Bólintottam.
-Nincs kedved beengedni?
-Ööö...nincs.-gúnyosan elmosolyodtam.-Ha meg akarod ismerni várnod kell míg felébred.
-Annyi időm van mint a tenger.
Felszaladtam Selenához. Még mindig aludt és tudtam, hogy nem örülne annak, ha felébreszteném. De azért tettem egy próbát.
-Selena.-súgtam-Már délután három van. Ideje felkelni.
Hangosan felmordult.
-Három óra? Mért nem ébresztettél föl előbb?
Megvontam a vállam és nem válaszoltam.
-Amúgy meg vár rád valaki. Damon Salvatore, akiről meséltem. Meg akarsz vele ismerkedni? Mert akkor itt az idő.-mondtam, mert úgyis tudtam, hogy egyszer megismerik egymást.
Erre rögtön izgalomba jött. Észre sem vette, hogy valójában csak délelőtt tíz van. Gyorsan fölöltözködött, megfésülködött és megmosta a fogát.
-Jól nézek ki?
-Jaj, ne már!-most tényleg hülyének néztem.-Ez csak egy hülye bunkó. Igaz jól néz ki de semmi több.
Elmosolyodott.
Damon még mindig az ajtóban állt.
-Hülye bunkó? Csak ezt tudod rólam mondani?-mindent hallott.
-Selena, ez itt Damon Salvatore.-mutattam be őket egymásnak gúnyos mosollyal.
-Szia, Selena Walker.
-Örvendek.-válaszolta Damon.-Na, akkor beengedtek?
Selena felém fordult és csak ennyit mondott: -Most utoljára.
Először nem értettem, de aztán meghallottam a gondolatait. Csak akkor hallom őket, ha beenged a fejébe különben nem .
„Játszunk vele egy kicsit. Nem engedem be, ha te sem.”
Selena elvigyorodott.
-Bocsi Damon, de nagyon sok dolgunk van.
Damon fölhúzta a szemöldökét.
-Még rám sincs időtök?
Selenán látszott, hogy nem sokáig tud ellenállni, ezért gyorsan válaszoltam.
-Rád főleg nincs.-és becsaptam az ajtót.
-És most mit csináljunk?
Selena nem válaszolt csak hülyén vigyorgott. Belezúgott. Tudtam, hogy nem kéne megengednem, hogy megismerje. De ez a vigyor... tudtam minek a jele: Sel becserkészi a legújabb áldozatát. Csak itt most nem Damon volt az áldozat. Hanem Selena.
Régen én is így éreztem Damon iránt. Teljesen elkápráztatott. De ez a múlt.
-Azt ugye tudod, hogy iskolába kell járni?
-Tudom. De nem is baj. Már hiányzik.
Elkerekedett a szemem. Nem ilyennek ismertem Selt.
A ház kevesebb mint egy hét alatt kész lett. A régi bútorok helyén újak álltak, és minden szoba át lett rendezve.
-Gondolkoztál már egy házavató bulin?- Sel majd’ kicsattant.
-Jó ötlet. Jó pontot szereznénk vele az osztálytársainknál.
-Az biztos. De akkor össze kéne írni, hogy kiket akarunk meghívni.
-Azt Elenával megcsinálom. Meg a zenét is. Akkor tiéd a ház kidíszítése és a kaja.
-Rendben. Szeretnél valamit, vagy hagyod, hogy használjam a fantáziám?
-Ha hagynám, itt elszabadulna a pokol.-kacsintottam rá. Persze ez azt jelentette, hogy azt csinál amit akar.
-Én megyek és felfrissítem a ruhatáram.-mondtam.-Te maradj itthon és ne csinálj semmi hülyeséget, oké?
-Vettem főnök.

Utáltam egyedül vásárolni és Elena éppen nem ért rá. Fiút meg nem hívok, ezért gondoltam elhívom Caroline-t. Ő úgyis az a tipikus "Imádok vásárolgatni" lány.
Mikor oda értem be csöngettem és az anyukája nyitott ajtót.
-Jónapot Forbes seriff. Cassandra More vagyok Caroline barátja. Ő itthon van?
-Szervusz.-üdvözölt kedvesen.-Itthon van. Lehívom, addig gyere be.

Ha tudta volna mi vagyok biztos nem enged be. De udvarias voltam és be mentem.
Caroline ugrándozva jött le a lépcsőn. Jellemző.
-Szia Cassy. Mit keresel itt?
-Van kedved shoppingolni?
-Ahhoz mindig van kedvem.-vigyorodott el.-De miért engem hívtál? Hiszen nem is ismersz.
-Pont ezért. Amúgy épp eleget tudok rólad, hogy megbízzak benned. És négy nap múlva buli lesz nálunk amire te is hivatalos vagy.
-Szívesen elmegyek.
-Akkor indulhatunk vásárolni?
Caroline bólintott.
Sok boltot végigjártunk, de mégis megtaláltuk a megfelelőt.
Caroline ruhája világoskék volt, a derekén egy virágos pánttal. Egy ezüstös lapos talpút választott hozzá.
Az enyém egy bordós-lila rövid, pánt nélküli, testre simuló ruha volt, fekete magassarkúval és egy rövid bőr kabáttal.
-Elégedett vagyok a teljesítményünkkel.-mondta.
Vásárlás után még bementünk a Starbucksba, aztán hazamentem.
Selena még mindig otthon volt.
-Van már ruhád?-kérdeztem tőle.
-Persze, hogy van. Csak én nem veszek minden bulira újat, mint egyesek.-meresztette rám a szemét.
-Fogd be.
Felmentem a szobámba, ami olyan volt, mintha bomba robbant volna, ezért nekiálltam rendet rakni. Egyszer csak Slena jött be az ajtón.
-Csak szeretnék valamit kérdezni, de aztán megyek, mert látom, hogy dolgod van.
-Igen?
-Na, azt szeretném megkérdezni, hogy ismersz-e egy Tyler Lockwood nevű fiút?
-Hallottam már róla. Az apja meghalt. Ő volt a polgármester. Náluk szokott lenni az alapítók bálja, amire mostantól én is és te is hivatalos vagy.
-Mi a franc az az Alapítók bálja? És miért vagyunk rá hivatalosak?-bombázott a kérdéseivel.
-Az alapító családok leszármazottjai vesznek rajta részt. És mivel neked az őseid nekem meg az apám és a testvéreim is idejöttek mikor Mistyc Falls alapult, ezért részt kell vennünk. Szép ruha, udvariasság, pezsgő, kaviár. Nagyjából ez a bál lényege. De visszatérve Tylerre... tetszik?-vigyorodtam el.
-Hát, nem néz ki rosszul.-és kacéran elmosolyodott.

-És meg tudhatom mégis honnan ismered?-Mert ugye még nem találkoztál vele?-kíváncsiskodtam.

-Ömmm...Tudod ismerem az egyik rokonát.-És igazad van még nem találkoztam vele személyesen ,de láttam már róla képet.-De most nem ez a lényeg.- Ő is eljön?

-Meghívtam. Szerintem igen. De vigyázz vele. Kicsit gázos a srác.
-Akkor pont az esetem.
-Vérfarkas.-erre eltátotta a száját.
-Ó...az más. De sokkal izgibb.
-Jellemző. Na, most már tényleg pakolnom kell.
-Köszi, hogy elmondtad. Nem tartalak föl.-azzal kiviharzott.
Mikor kész lettem, kimentem hátulra a tóhoz. Leültem a padra és élveztem a csendet. De valaki megtörte.
-Régen utáltál egyedül lenni.-mondta Damon.
-Változnak az idők. Kicsit jó elvonulni.
-Selena itthon van?
-Mióta érdekel téged ennyire Sel?
-Amióta megláttam. Szép csaj.
-Damon.-néztem rá jelentőség teljesen.-Még tudok olvasni a gondolataidban. Meg aztán hülye sem vagyok.
Elhúzta a száját.
-Meg szeretném ismerni.-erre elhúztam a szám.-Ígérem jófiú leszek.
Utáltam amikor így néz rám. Azoknak a kék szemeknek senki, de senki sem tud ellenállni. Bólintottam.
-Akkor gyere be. De ha egy rossz mozdulatot teszel, kinyírlak. És komolyan beszélek!
El sem hiszem, hogy ezt tettem. Oda a játéknak amit ellene akartunk végre hajtani Selenával.
-Selena.-kiabáltam neki.-Látogatód jött.
-Nincs kedvem senkivel sem találkozni.
-És ha azt mondom, hogy Damon az?
Sel vámpírhoz méltó gyorsasággal érkezett a nappaliba. Rámosolygott Damonra.
-Volna kedved eljönni velem valahova?
-Persze.-pirult el.
-Akkor tűnés.-szakítottam félbe a „turbékolást”.
Damon nevetett egyet, aztán az ujjával rámutatott a halántékára, ami azt jelentette, hogy olvassak a gondolatában.
„Köszönöm Cassy, tényleg. Ezt még meghálálom.”
Nem tudtam neki hinni. Hiszen ő Damon Salvatore.
Mikor már három órája nem kaptam üzenetet Selenától, aggódni kezdtem. Tudtam, hogy vigyáz magára, de azért ő is el tudja játszani a bizalmamat. Ő a leglabilisabb ember a világon.
Ekkor Selena rontott be dühösen az ajtón.
-Igazad volt Cass.
-Bántott? Letéphetem azt a szép kis fejét ha akarod!
-Dehogy bántott. Majd elmesélem mikor lecsillapodtam.
És felrohant a szobájába.

Selena

Cass kopogás nélkül bejött, leült az ágyra és nagy szemekkel bámult.Töltöttem magamnak egy kis vért és leültem mellé.Ő felém fordult és nyugodtan várt.Egy húzásra meg ittam a pohár tartalmát és neki álltam a mondandómnak.

-Na szóval mit akarsz tudni?

-Viccelsz? Mindent.
Nem akartam elmondani neki. De ki tudja húzni belőlem ezért elkezdtem.
-Hát, az elején még nagyon kedves és úriember volt. De a végén megváltozott...

-Megváltozott?
-Igen. Minek ismételed minden szavamat?
-Mond el. Mert ki tudom húzni belőled. Semmit sem tudsz rólam.
-Én megmondta neked előre. De kezdem úgy érezni magam, mint az anyád, akinek meg kell tanítania, hogy nem szabad elmenni a cukros bácsival.

Látta Cassy arcán, hogy ideges. Felálltam és még egy pohárral töltöttem.
-Töltenél nekem is?-kérdezte.-Embert ölt?
Nem válaszoltam, de ezt igennek vette.

-Mondtam. Olyan lett mint én.
-Ó... akkor már értem.-elmosolyodott. De most nem azt az édes mosolyt láttam az arcán. Sötét volt és rideg. -Nem értesz te semmit.Még magam sem értem mi a fenének jöttem vissza pedig mindig is tudtam hogy melletted ugyan úgy szenvednék mint nélküled. Semmit sem segítettél.

Felidegesítettem. Nagyon. Sosem láttam még ilyennek. Mélyen belenézett a szemembe. Futni akartam előle, mert sokkal erősebb nálam. De a lábam nem mozdult....nem csak a lábam, hanem az egész testem.Valami bizsergető érzés futott át rajtam, és akkor jött a fájdalom. Nem éreztem még ilyet soha. Ordítani sem tudtam a fájdalomtól. Hirtelen minden megszűnt létezni. Nem éreztem semmit. Mintha eltompított volna mindent. Csak álltam egy helyben.
Ekkor Cassy pislogni kezdett és én a földre rogytam. Az egész testem megizzadt és sírtam a fájdalomtól.

-Mondtam, hogy nem tudsz rólam semmit.
Azzal elment. Nem haragudtam rá. Csak nekem akart jót. 

Cassy 

Azonnal megbántam amit tettem. De meg kell tanulnia Selenának, hogy a vámpírság áldozatokkal jár. Bementem a szobámba. Nagy meglepetésemre Damon ott volt.

-Nagyon bátor vagy, hogy ide jöttél.
-Tudom. Csak bocsánatot akartam kérni.
-Elfogadva. Most menj el. Tudtam, hogy nem kéne beengedni. 

Szót fogadott. A másik pillanatban már egyedül álltam a szobámban.